Szeretnék egy csillárt

KICSIT TÖBB LETT... MARADHAT?

Régóta készülök írni varázslatos  kapcsolatunkról, mert azt kell mondjam, csodás dolgokat, motivàló, vicces, és megindító pillanatokat éltünk meg az elmúlt hónapokban mi ketten. A Marketplace meg én. Országos cimbik lettünk, szó  szerint is. Kis hazánk  jó néhány szegletéből érkeztek a tárgyak Mádra, hogy együtt lakjuk otthonná a ház eddig birtokba vett részeit.

Annak apropója pedig, amiért épp ma készül ez az írás, az az, hogy megesett a csúfság, nem fértünk be az autóba, mert épp a hátsó ülések helyét is kitölti egy szúette parasztasztal, amit nemes egyszerűséggel elfelejtettem kirakni az asztalosműhelyben. Hát na... egyébként meg tudom magyarázni. Helyette mégis inkább néhány tárgy meséjét írom le. Mutatom először azt, hogy honnan indultunk, aztán jön duma.

Pár  nap eltéréssel bukkantam a virtuális zsibiben az asztalra és a fotelekre. Mindkét bútor láttán zsigerből jött az érzés, hogy nekem valók. Eredetileg együtt gondoltam használni őket a nappaliban, jól álltak egymásnak, majdani kávézásokhoz, borozós nagybeszélgetésekhez ideális társnak tűntek.

Az asztal a fotók alapján is igen vacak egészségi állapotban volt, helyileg nagyon messze esett tőlem, de legalább nem kínálták horror áron. (Nem írom majd a többi szerzeménynél, de tudjátok, hogy a költségvetésem és a lelkem csak az anyagilag is jó vételeket bírta el.)  Épp gyakorolni készültem a lemondást, amikor egy telefonbeszélgetésből kiderült, hogy egyik barátom épp most, épp az eladó szomszédjába utazik jógatáborba... ohmmm. Így hazafelé az utasa mellé még az asztalkát is bepréselte a kisautójába. Megérkezett, nyeklett-nyaklott, ám hihetetlen módon a nádazása tökéletesen ép volt. Ha menthetetlennek ítélték volna asztalként, akkor ma a lapja képként dekorálná a falat. Erre szerencsére nem került sor, most teljes politúros pompájában csillog a nappaliban. Debrecenben... 😁, de legalább nem választottuk szét őket, ha már Mádon összeismerkedett a fotelekkel. Amik egyébként Sárospatakról kerültek hozzánk, és az egyik kedvenc találkozásomat hozták. A hölgy, akitől megvettük, a legvagányabb ősz hajú  nő, akivel az utóbbi években kapcsolatba kerültem. Az akkori 3-4 centis lenövésemmel roppant inspiráló volt. Két hét múlva már ősz-szőkeként meszeltem a házat.

Ezeket az első oda vásárolt bútorokat szakértőre bíztam. Ősszel kaptam vissza Dénestől a gyönyörűen felújított, politúrozott darabokat. A fiatalembernek arany keze és szíve, technikai tudása, és nem csalás, nem ámítás, mádi lakcíme van. 

Az első fotón szerepel még egy szőnyeg. Mondjuk azzal pont átb...tak -hogy klasszikust idézzek- 😎. Ha tudom, hogy ennyire kopott, nem küldöm érte Egerig Hubáékat, de mostmár így szeressük, a hálószobában lesz a helye. Amikor majd a hálót is kimeszeljük...

Oda is minden a virtuális piacról érkezett, de azt talán egy következő mesében. 

S akkor mi került Mádon a nappaliba?

Két Ektorp kanapé (ezért nem maradt helye a foteleknek), hogy olyan legyen otthon is, mint amit itthon megszoktunk. Egyik kalandos módon Bp-ről, másik csak egyszerűen utánfutózva Debrecenből. A régi komódom még lyánykoromból (most épp a Móniék szuterénjéből), hozzá egy lomizott zöld fém asztalka, ami pont passzol a Nagykállóból vett perzsaszőnyeghez színéhez, és méretben az itthonról vitt kisasztalként használt fonott kaspóhoz. Ott van még a fekete spagetti fotelem és néhány, szívemnek kedves tárgy. A falakon két kis kép, egy üres vászon (fejben már megfesve), és hímzőrámák (marketplace Nyíregyháza), koszorúk, tányéralátétek, kalap, tálca etc. 

Valamint a világítótestek. 

Egy évek óta pakolgatott kézműves asztali lámpa a komódon, amit a régiségpiacon vettem. Egy állólámpa, ami itthon feleslegessé vált egy másik, marketplacen lelt zöld darab miatt.

És hát az üveg/kristálycsillár. Az egyik a négyből. Ami ráadásul fel sincs még szerelve. De rendelkezésre állnak, egyenlőre teljes pompájukat dobozokba rejtve. Nevük is lehetne: Győr, Szigetszentmiklós, Budapest, Debrecen 😂. 

Igen, ennyiszer csábultam el az egy darab ideális világítótestet keresve.

Van valami akadásom, vagy egyik előző életemben szarka lehettem, mert nem tudtam ellenállni ezeknek a csillogó holmiknak. Lehet a fürdőbe is csillárt szereltetek a végén, majd meglátjuk. 

Aki mindezt nem hiszi, járjon utánam, kopogtasson a bejárati ajtón a Zöld Emberrel.

10 nap falun

nagyon készültem és vártam, hogy ott lehessek. 

a közvetlen környezetem hitte is meg nem is, hogy Karácsonykor összepakolom a motyóm és elcuccolok Mádra, a félkész, félkomfortos otthonomba.

semmit nem akartam a véletlenre bízni, főképp nem szerettem volna “pucér” házba érkezni, ezért két héttel Ünnep előtt bepakoltam a kocsiba egy doboz karácsonyi dekort, útba ejtettem utolsó Marketplaces bútorom (at the moment, of course) eladóját, és elszállítottam mindent Hegyaljára. 
lehet valami az ottani levegőben, mert ha mód adódik, rögtön a láblógatást választom munka helyett: hol pincét látogatunk, hol kutyázunk, hol a dombokon kutyagolunk, most meg simán csak eldumáltam a napot jó kávé mellett. pedig a szabály az szabály, este 8 után bünti jár, így félünneplőben hagytam ott a helyszínt.

gyorsan elszaladt a maradék december, megültük tesóméknál a Szentestét ahogy szoktuk: családilag degeszre ettük és hülyére röhögtük magunkat activityzés közben. 

másnap még Debrecenben pihegtünk a kanapén, de 26-án érzékeny búcsút vettem Hubáéktól (értsd: anyai fenyegetőzés arra az esetre, ha egy szétbontott lakásba kellene visszatérnem) és két tonnányi holmival meg egy lehelletnyi szorongással a gyomrom tájékán elindultam választott otthonom felé.

nem azé’ mert különösebben babonás volnék, de meg kell mondjam, megérintett amikor Nyíregyháza előtt felhajtottam az autópályára, kitisztult az ég, és a napokkal korábban hiába lesett "betlehemi" együttállás után, az egymáshoz még mindig elég közel posztoló Jupiter és Szaturnusz fénye kísért végig vezetés közben.

jókedvem megingott egy cseppet amikor beléptem a hideg házba. hiába kapcsolták be egy nappal korábban a fűtést, a régi készülékeken kifogtak a 60 centis kőfalak. így esett, hogy karácsony második napjának estéjén három réteg ruhában aggattam fel az ablakokra a világítást és zokniban, két takaróval fejem búbjáig betekerve aludtam el. mindenesetre megtanultam, hogy legalább kettő nappal érkezésem előtt fel kell kapcsolni az áramot és/vagy fát kell beszerezni, s meg kell tanulni tüzet rakni.

kaptam egy gyönyörű leckét az elfogadásról is. 

egy napra vissza kellett jönnöm, korán indultam. a Tarcal melletti vasúti átjáróban percekig vártam az esőben, dünnyögtem. 

mire a vonat odaért, megérkezett az év legszebb napfelkeltéje is. a Kopasz mögül előbukkanó fény csodás narancsba vonta a tájat, és egy olyan szivárványt húzott mellém, amitől ültem még pár percet az út szélén.

annyiszor megbizonyosodunk róla, én mégis el-elfelejtem, hogy semmi sem véletlen az életünkben...

 ha olyasmivel találjuk magunkat szemben, amin nem áll módunkaban változtatni, csak fogadjuk. biztos, hogy oka van.

az ott töltött idő hozott még sok szép ajándékot:

mély és őszinte beszélgetéseket, 

baráti ebédeket, vacsorákat, reggeliket, 

nevetős szilvesztert, 

hol fázós, hol ázós, mégis szuper sétákat, 

ottalvós estéket, 

finom italokat, 

rezgő fényeket, 

egész napos könyves kuckózást... 

örömöt, 

szuper dolgokat egy furcsa év lezárásához 

és reményt az előttünk állóhoz.