jelzők nélkül

Nem tudom megállni:

olyan koncerten voltam tegnap este, hogy majd kiestem a cipőmből!

Csík - Rackajam

Volt ott minden: a kuruc romantikától meg a kentucky szaporától még a galagonya is izzott!
Külön-külön is imádom őket, de hogy együtt mire képesek:

Szerettelek, nem kellesz már c. népdal HOBÓ Viharban születtemjével?!
Tegnap esti felvétel, nem a legjobb minőségű a kép, de a hang élvezhető,  kérlek-kérlek hallgasd végig!

Ha már belejöttél a hallgatásba:

Igaz, hogy a múltkor is a szatmárit mutattam, de ez sokkal jobb, ugye?

Hát ezért volt gond a cipővel, büntetés egy ilyen korcetet ülve hallgatni!
Pedig az új cipőmet vettem fel :-)

napi mosoly

Internetes körlevél vicces, de "realista" fotókkal: miért kell a fiúknak szülői felügyelet címmel.

Ez a kis vörös pofazacskós a kedvencem:

Ami megmosolyogtatott az egy régi történet ennnek a fotónak az apropóján:

Történt az eset egyszer hajdanába, amikor még csak nagynéni voltam.

Egy belvárosi gangos ház felső emeletén éltünk, a földszinten idős házaspár, a bácsi mindig a gangon üldögélt.

(Arról is lehetne vicces történetet írni ahogyan éltek, de ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz.)

Egyszer tesóim mind a négy gyereke nálunk volt felvigyázás ürügyén.

Kettő lány, kettő fiú, kb.5-6-7-8 évesek lehettek.

(A számok nem intervallumot jelentenek,

egy időben a szüleimnek minden évben érkezett egy-egy unokája.)

Szép idő lévén nyitott ajtó mellett a gangon játszottak.

Gyakorlatlan voltam gyereknevelés terén, nem sejtettem, ha 4 gyerek csendben van, az bizony nem jót jelent.

Arra eszméltem, hogy a bácsi istentelenül kiabál.

Ezek a jóravaló gyerekek azt játszották, hogy ki tudja LEKÖPNI az öreget!

Sokat rontott a helyzeten, hogy sikerük volt...

Majd elsüllyedtem szégyenemben.

Gondoltam,  nevelni kell ezeket az ördögfajzatokat!

Arra utasítottam őket, hogy kollektíve lemennek a bácsihoz és bocsánatot kérnek.

Ez a minimum.

Bűnbánó képpel elindultak le, én meg fentről hallgatóztam, nem mertem az öreg elé állni.

Meg is lett a következménye:

Szépen felsorakoztak az udvaron és nagyon-nagyon illedelmesen bocsánatot kértek azzal az indoklással, hogy véletlenül kiesett a nyál a szájukból...

ÚJRA-VÉG(R)E!

Tegnap ebéd előtt lett készen az első nagy takaróm, s annyira meg akartam mutatni, hogy lányos izgalmam és blogolás-béli bénaságom okán  keringtem a virtuális térben, mint ama bizonyos gólyaizé a levegőben, de sehogy se sikerült az éterbe küldenem a fotókat.

Újra próba:

Nagyon büszke vagyok magamra :-) ...   meg realista :-(  ... is, ezért ha nálam avatottabb szem látja és hajlandó okításul néhány intelmet intézni, hajlandó vagyok hóttig tanulni!

Azt még szeretném elmondani, hogy életemben először próbáltam ki a szabad tűzést és nagyon élveztem!

jó kör

Mintegy mellékesen ilyen kis finomságokat találtam ma...

ugyanis

jegyet venni voltam a Csík Zenekar keddi koncertjére.

Vendégeik: Ferenczi György és a Rackajam.

Ízelitő Tőlük:

(Egy kis szatmári, ha már jelen sorok írója szabolcs-szatmári falusi lány eredendően...)

adok-veszek

bár most adni szeretnék

Mici volt olyan ügyesrendesaranyosstb., hogy indított egy új oldalt, ahol a fölös dolgainkat próbálhatjuk továbbadni:

http://textil-adok-veszek.blogspot.com/

Mindenesetre sejthetett valamit amikor az adok-veszek szópár mellett döntött, mert az az emberlánya aki ezen oldalon bóklászik és próbálaja az otthonát elfoglaló, soha feldolgozásra nem kerülő készletét továbbadni, azt hiszem menthetetlenül vásárolni is fog...

Szóval tegnap egy kedves oldalamat olvasgatva találtam egy párizsi lányszobát ábrázoló fotót, és rögtön eszembe jutott a kanapé mögött rejtőző készletem:

tavaly tavasszal pont ilyesmi színekben gondoltam megfogalmazni franciás érzéseimet.

Mondanom sem kell, hogy a projektből nem lett semmi.

Tudom, hogy nem egy populáris kombináció, de összegyűjtögettem őket mert nagggyon tetszenek.

A mi ződben pompázó otthununkba nem igazán illene, azonkívűl családom egyik kedves és igazán tapintatosan fogalmazó férfitagja nemes egyszerűséggel azt mondta:

Kicsikém, ez ronda...

Ilyen előzmények után vettem a bátorságot és kínáltam fel őket.

Bátor nő vagyok én, ilyenkor mindig érzem :-)

gondolat-töredékek egy ünnep margójára

A mai nap az én olvasatomban szabadságunk, magyarságunk, emberségünk ünnepnapja.

Lenne.

Környezetemben készített (tehát nem szignifikáns!) közvéleménykutatás után többes számban írom: nem tudjuk pontosan mit jelent ez a nap, csak homályos és teljességgel szubjektív sejtéseink vannak, hogyan is kellene éreznünk odabent...

Talán azért is foglalkoztat most jobban ez a kérdés, mert nemrég a "jólérzemmagam" szállodában kezdtem életemben először Wass Albertet olvasni.
(Évekkel ezelőtt, amikor minden kultúrsznobnak kötelező volt megismerkedni az írásaival és a szélsőjobb is a zászlójára tűzte szegény embert, csakazért is kerültem a könyveit.Utólag megkövetem Őt.)
Tavaly azonban néhányszor úgy találkoztam Vele (pl.: fenti kép), hogy igazán megérintette a lelkemet.
Az Adjátok vissza a hegyeimet! került a kezembe, amiben számomra az egyik legmegkapóbb gondolat a lánykérés után így íródott le:
"Hát így volt ez velem s Anikóval. S én azért mondottam el ilyen apróra, hogy legalább az emléke megmaradjon annak, hogy történt. Mert ilyesmi nem történik meg az emberrel kétszer az életben, még régen sem történt meg kétszer, amikor pedig az élet sima volt és egyszerű. Most? Most olyan a világ, hogy az ember azt hiheti: az egyszerű, szép és tiszta dolgok kivesztek belőle egészen."
Magam sem tudom miért ez a néhány sor motoszkál bennem március 15-e kapcsán...

Eszembe jutott a családi történet:
Amikor Apa először tette tiszteletét a leendő Apósa (bár ezt akkor még nem lehetett tudni) házában, Papó rendes házigazdához méltóan borral kínálta a fiatalembert, de Elvtársként megszólítva őt. Legyen elég annyi, hogy Apám kikérte magának, és ezzel örökre belopta magát az öreg szívébe.
Azt hiszem Nagyapám azért gyűlölte annyira a "komonyistákat", mert elvették az egyszerű, szép és tiszta dolgokat és elvették a szabadságot.
Azóta persze a "komonyistáktól" meg(fel)szabadult az ország, mégis lépten-nyomon úgy érezzük, hogy gúzsba kötnek minket mindenféle hatalmak, hogy az egyszerű, szép és tiszta dolgokat "vadászni" kell az életünkben. A vadászatban megfáradva pedig már nem olyan könnyű a megtalált szabadságot ünnepelni.

Az idén sem tűztem kokárdát.
Amióta a viselése vagy nem viselése a jobb- vagy baloldaliságunkat hivatott demonstrálni, ideges leszek ettől az egyébként gyönyörű jelképtől.
(Félreértés ne essék, szeretném leszögezni, hogy pártállástól függetlenül viszketőgörcsöt kapok minden politikustól.)
Szóval még ezzel sem jelzem, hogy igen én jó magyar ember vagyok.
De addig, amíg kapar a torkom, ha eljátsszák a Himnuszt, vagy megynyerik az olimpiát a vizipólósok, vagy Sebestyén Márta magyar népdalt énekel a Nagytemplomban, vagy ugyanezt teszi egy kisebb tömeg egy Csík koncerten, addig biztosan tudom, hogy magyar vagyok.
Sokszor nem elég jó ember, de ember.

És ezeket a dolgokat nem is biztos ünnepelni kell, élég lehet ha megéljük;
s mai napon "csak" emlékezünk 1848-ra...

Meg én a nagyapámra...

Harmadik éve

ezek közül a fotók közül teszek fel háttérképet, ha úgy érzem, hogy végre itt a tavasz.

Ma előkerestem őket :-)

itt találhatók más gyönyörűségekkel egyetemben:

http://www.flickr.com/photos/jup3nep/sets/72157602224584421/

Kölcsönvéve a férjem egyik köszöntését:

A nap süssön Rátok!

A ződ-ség dicsérete Zazáleának

Tanácsot kérnék

Különböző okok miatt régóta húzódik a saját takaróm varrása.

Ezek egyike, hogy csak "terápiás varró" vagyok: akkor vonulok a varráshoz, ha van szabadidőm és nem a blogjaitokat bújom, vagy már nagyon összecsapnak a fejem fölött a hullámok és kell, hogy lenyugtasson valami.

Másik, semmiképp sem elhanyagolható ok: úgy tűnik, hogy a végére értem a varrógépem kálváriájának.

(Ez a sztori megér majd egy külön szösszenetet...)

Szóval az elkészült részeket tologattam-pakolgattam, és ennél jobban egyik sem tetszett:

Mivel az előkészületeknél semmilyen vezérelv nem érvényesült csak varrtam össze a különböző ződ anyagokat, most az gondoltam, hogy alul virágok, felül pillangók legyenek többen...

Persze egy bújós takarónak nincs is teteje?!

És a sötétek-világosak aránya nagyjából rendben van?

Keretezni sötéttel gondoltam, jó lesz-e?

ésatöbbiésatöbbi

Szóval, ha valaki látja és küld egy észrevételt (bármilyet!) azt nagyon megköszönöm.

eszköze lenni valaminek

"...elsújtád villámidat dörgő fellegedben..."

 Íráshoz ülve először ez jutott eszembe, hát leírtam.

(Fiam épp a Himnuszt tanulja.)

Ám nem pontosan találó ez a sor annak az eseménynek a leírására ami megesett.

A következő dolog ami bevillant: "Isten nem ver bottal".

Ez sem pontos, ugyanis nem hiszem, hogy az öreg kaporszakállú megverni szándékozott barátnémat.

Ám, hogy az én jobb kezemet szemelje ki és használja eszközül terve megvalósításához, az jóféle humorérzékre és bölcsességre vall.

Konkrétan a következő történt:

Barátném régebb óta fallabdázik, s néhány hete engem is tanítgat.

Tegnap délelőtt is játszani mentünk.

Előljáróban és mentéségemre azt még elmondanám, hogy a fonák ütéseim egyenlőre abból állnak, hogy örömkiáltásban török ki, ha sikeül elütnöm a labdát.

Az óra első 4,5 perce a szokásos módon telt.

Na, ekkor vágta pofán a labda barátnémat!

Nem kell találgatni, én ütöttem a labdát egy igazán erős fonákkal...

Első pillantban azt hittem, minimum kivertem a fogsorát.

Második pillant, amikor végigszaladt rajtam a zsibbadás, hogy talán az agyát sértettem meg (ami igazán nagy kár lenne, mert okos asszony!), ugyanis hahotázott és közben potyogtak a könnyei.

Hiába szaladtunk jégért, a jobb profilja öt perc múlva überelte maria geronazzo száját!

S hogy miért volt ez közvetve Isten figyelmeztető mutatóújja?

Ma egy nagyon fontos találkozója lesz/lenne, ami mindenképpen befolyásolja élete további folyását.

Odafentről tehát jeleztek, hogy gondolja újra végig.

A Főnök tehát izent, innentől kezdve mossa kezeit!

Ráadásul két legyet ütött egy csapásra:

az is kiderült, hogy a barátságunk egy ekkora "csapást" is túlél...

szabadnapok

Szabadságoltuk magunkat, először utaztunk el édeskettesben a fiam nélkül!

Hogy miért főbenjáró hír ez? Mert a gyerek 10,5 éves...

Tudom, van aki soha nem utazna gyerek(ek) nélkül, és van aki rutinos wellnes-túrista.

Emlékeztetőül magamnak, és tanácsul azoknak akik még nem rándultak ki leszármazottaik nélkül:

1./ Jó előre trenírozd magad lelkiismertfurdalás ellen.

2./ Készülj fel, hogyan töltheted el a hirtelen nyakadba szakadt időt:

a./ Ha kétéltű vagy (pl.: az uram, Tibi), egy jó kis thermal & wellnes

szálloda álmaid netovábbja lehet ilyen késői télvíz idején.

b./ Ha a szárazföldi halandók közé tartozol, a fent említett

műintézmény az izmaid elsimítása után az

agyhullámaidat is kisimítja ha nem vigyázol.

3./ Ne kóstold végig az összes ínycsiklandozó ételt.

4./ Amint lehetőséged (értsd: pénz) adódik, menj üdülni a gyerekkel.